Oldalak
Keresés ebben a blogban
Forditó
Összes oldalmegjelenítés
2012. november 17., szombat
Klubest...
2012-11-16
Remek klubnapunk volt, az est főszereplője a southern rock legnagyobb amerikai bandája, az Allman Brothers Band volt.

Először megnéztük Mihály Zoltán filmes-prezentációját, mely egészen a kezdetektől, vagyis 1964-től napjainkig mutatta be részletesen az együttes pályafutását, majd a zenekar 2003-as New York-i koncertfilmjét néztük meg. Utóbbiból csak részleteket néztünk meg, hiszen maga a koncert több mint 3 órás.
A blues-blokkban leforgattuk a nagy "öreg" Muddy Waters 1981-es filmjét, melyben a Chicagói Checkerboard klubban a megjelent három Rolling Stones tagot, Mick Jaggert, Keith Richard-ot és Ron Wood-ot is felhívta a szinpadra a mester, és egy fantasztikus estét kreáltak. Ez a klub egyébként Buddy Guy tulajdona, ő maga is ott volt a fellépők között, de általános meglepetésre nem ő, hanem a szürke öltönyös balkezes gitáros Lefty Dizz aratta a legnagyobb sikert.

Szédületesen játszottak, érdemes mellékelni a fellépők névsorát:
Muddy Waters (vocals, guitar);
Mick Jagger (vocals);
Keith Richards (guitar);
Ronnie Wood (guitar);
Ian Stewart (piano);
Buddy Guy (vocals, guitar);
Lefty Dizz (vocals, guitar);
Junior Wells (harmonica, vocals);
George Mojo Buford (harmonica);
Lovie Lee (piano);
Earnest Johnson (bass);
Ray Allison (drums);
John Primer (guitar);
Rick Kreher (guitar);
Nick Charles (bass)
Szóval akik nem jöttek el, azok szegényebbek lettek egy jó estével.Mick Jagger (vocals);
Keith Richards (guitar);
Ronnie Wood (guitar);
Ian Stewart (piano);
Buddy Guy (vocals, guitar);
Lefty Dizz (vocals, guitar);
Junior Wells (harmonica, vocals);
George Mojo Buford (harmonica);
Lovie Lee (piano);
Earnest Johnson (bass);
Ray Allison (drums);
John Primer (guitar);
Rick Kreher (guitar);
Nick Charles (bass)
2012. november 13., kedd
Hírek
2012-11-13
Az Electrons nagyon készül a 23-i koncertre! Ma beszéltünk velük, 2 x 1 órát nyomnak majd a rock nagyjaitól: Taste, Uriah Heep, Steppenwolf, Ten Years After stb.
Holnaptol a plakátokon is olvasható!!!!!

2012-11-12
Az utólsó pillanatban megérkezett a Gyulai Megyei Bíróság végzése a mai napon Egyesületünk uj székhelyéről, és az új elnökkel Tóth Tibivel azonnal beadtuk pályázatunkat az Önkormányzatnak. Reméljük sikeres lesz. Hétvégén program szerint megyünk, de elképzelhető egy két ujdonság bemutatása is, mivel sok uj lemez jelent meg a napokban.
2012-11-10
Ma megérkeztek az Emlékkoncert felvételei, a szükséges vágási munkák után péntekre talán készen lesznek. Mostmár csak a nyitó ÖDI Blues Band műsora hiányzik, de azt a Városi Televizió felvette, és remélhetőleg hamarosan abból is kapunk felvételt.
2012-11-09
Mivel a múlt héten tönkrement a dvd-lejátszónk, vettünk egy ujat (ill. "Birka" vetetett velünk), ami mindent tud, pendrive-ról is szépen dolgozik. Ma már nem fáztunk hiszen be volt nyujtva, igaz csak őrlángon üzemelt a rendszer, de már ez is jobb volt mint a didergés. A mára meghirdetett program ment, megnéztük az amerikai Mutzie zenekarról szóló prezentációt, John Mayall 2010-es koncertjét, és belehallgattunk a Focus együttes vadonatuj X. címre keresztelt albumába.
Közben azért tájékoztattuk a tagságot a legujabb fejleményekről is.
Közben azért tájékoztattuk a tagságot a legujabb fejleményekről is.
2012-11-06
Szokatlan módon ma este (kedd) is találkoztunk a Klubban. Ennek oka az, hogy ujra lejött a filmes csoport Budapestről, hogy kiegészítő felvételeket készítsenek Klubunkról. A Filmművészeti Főiskola hallgatói csináltak velünk riportokat, megszólaltatták a klub tagjait és mintegy kétórányi anyagot forgattak.
Igéretük szerint a vágási munkák után kapunk a felvételből.
Igéretük szerint a vágási munkák után kapunk a felvételből.
2012. október 30., kedd
2012. október 28., vasárnap
2012. október 27., szombat
Hírek
2012-12-26
A Vízió zenekar klubkoncertje előtt Egyesületünk tagsága rendkívüli közgyülést tartott, melyen egy napirendi pontot tárgyaltunk meg, ez pedig az elnökválasztás volt. A Csuvár József lemondása miatt megüresedett elnöki posztra a tagság három főt jelölt, Zsedényi Pétert, Kerekes Jánost és Tóth Tibort.
A szavazatok összesítése alapján a tagság az Orosházi Rock És Blues Egyesület elnökévé választotta Tóth Tibort.
Gratulálunk, és jó munkát kívánunk!

Koncert
2012-10-26
Vízió koncert
Októberi klubkoncertünkre elfogadta a meghívást a Vízió zenekar, mely idén ünnepli 30 éves fennállását.
Harminc év nem kevés idő, és egy zenekar életében természetes hogy ezen időszak alatt számos zenész megfordul a csapatban. Idén nyáron már tartott a csapat egy jubileumi koncertet a Művelődési Központban, és ezt szinte megismételték klubunkban is. A szinpad kicsinek bizonyult időnként, hiszen volt olyan hogy 11 zenész nyomta a bulit, de sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, és ez igaz a Vízióra is. Jó kis csúszással kezdődött a műsor, melyben elhangzottak a zenekar régi, nyolcvanas években írt dalai is. Kecskeméti Imre gitáros-énekes-zenekarvezető sorra hívta fel a szinpadra a Vízió régebbi tagjait, akikkel remek és hangulatos progresszív hangzású zenét produkáltak.
Az alapfelállásban:
Kecskeméti Imre szólógitáros,
ifj.Kecskeméti Imre basszugitáros
Kizur Péter dobos
Kecskeméti Laura hegedűs
Skita György énekes
Baliga Ádám orgonista
Hetényi László akusztikus gitáros
szerepelt, majd jöttek a "vendégek" és a Vízió korábbi tagjai:
Béres Enikő ének
Murvai Ágnes hegedű,ének
Kovács Zoltán billentyűs hangszerek
Törköly József ének
Szokolyai Zsolt billentyűs hangszerek
Sárecz Viktor dob
Meg kell említeni, hogy a koncert teljes ideje alatt a dalokhoz illeszkedő kiváló filmvetítést láthattunk. A közönség megint vevő volt az élő-zenére, mi szervezők is meglepődtünk azon, hogy mennyien jöttek. Nem kell szerénykednünk, ismét telt ház, és ez bizonyíték arra, hogy kell ez a klub városnak, és mindez csak mégjobban ösztönöz bemmünket arra, hogy a jövőben is folytassuk, és igyekezzünk bemutatni a rock, a blues, a jazz minél több válfaját a Tisztelt közönségnek.
Köszönet a Vízió együttesnek!
Hamarosan fényképek is jönnek!!!!!!!!!!!!

2012. október 21., vasárnap
RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS!!!!
Kedves Tagság!
2012.október 26-án a Vízió koncert előtt 18.30-kor
RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST
tartunk, melyre minden egyesületi tagot elvárunk!
2012.október 26-án a Vízió koncert előtt 18.30-kor
RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST
tartunk, melyre minden egyesületi tagot elvárunk!
2012. október 17., szerda
Programok
Az Orosházi Rock Klub 2012 októberi további programjai:
október 19:
Klubnap - Progresszív est: bemutatjuk a Camel zenekart
október 26:
Klubkoncert - fellép a VIZIÓ együttes.
Hirek
A bemutatkozás sikeres volt
Az emlékezés általában szomorú érzésekkel tölti el az
embert, azomban
a 2012.október 12-én megrendezett Radics Béla-Jimi Hendrix
Emlékkoncerten
ez közel sem így történt. Mi szervezők is meglepődve
tapasztaltuk hogy igen komoly volt az érdeklődés, a műsor végső részében már
majdnem teltház volt a Művelődési Központ színháztermében. Sokan jöttek, hogy
az Orosházi Rock És Blues Egyesület első igazi bemutatkozó rendezvényén
felidézzék szép emlékeiket, melyek ehhez a műfajhoz kötik őket, jöttek
vidékről, Törökszentmiklósról, Hódmezővásárhelyről, Tótkomlósról és máshonnan
is.
Mindezt látva úgy éreztük hogy van kereslet a rockzenére,
régen kellett volna már ilyen rendezvényt szervezni városunkban. Minden adott
volt ahhoz, hogy a közel 300 ember jól érezze magát, a hangosítás profi
szinvonalú volt, a fellépő zenekarok pedig átérezve az esemény jelentőségét,
rendkivül jó szinvonalú zenével álltak közönség elé.
A 30 éve elhunyt legnagyobb magyar gitárosra, Radics Bélára
és a nemzetközi rockzene leghíresebb gitárosára, az éppen 70 éve született Jimi
Hendrixre emlékeztünk elsősorban, de filmes összeállításban megemlékeztünk a
rockzene már eltávozott zenészeiről is, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy
ez a műfaj kivívja rangját a művészetek palettáján.
Összegezve megállapítható, hogy az utóbbi évek egyik
legszinvonalasabb rock-rendezvényén vettünk részt, ezt számos köszönő levél, és
elismerő megnyilvánulás bizonyította. Mindez tovább erősít bennünket abban a
törekvésünkben, hogy mindent megtegyünk ennek a műfajnak a népszerűsítése
érdekében, és továbbra is azon munkálkodunk hogy egyesületünk klubja
kiszolgálja a rockzene iránt érdeklődők igényeit.
És ne felejtsük el azokat aki segítettek hogy ez a
minifesztivál így sikerüljön, ezért köszönetet mondunk támogatóinknak:
Petőfi
Művelődési Központ
Városüzemeltetési és Szolgáltató RT
Otthon 2
Söröző
Szuperinfo
Gyarmati
Trans
S-Copy
Elektro Art
Bt
Asztalos
Depo Kft
Ilovszky
Tüzép
Kárai Trans
La Rosa
Pizzéria
Mackie
Hangtechnika
Mihálka András
Rock Klub Orosháza
Kecskeméti
Krisztina
OrosCafé
Radics Béla
R.B. Emléktársaság
Orosházi Rock És Blues Egyesület
2012. október 14., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)